VOLÁN-HUNGRAIL közös állásfoglalás
A HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés és a VOLÁN Egyesülés közös állásfoglalása
Az IMF és a Pénzügyminisztérium közötti hitel-megállapodásban rögzített, jellemzően a vasutat
érintő, 40-70 milliárd forint nagyságú forráselvonás indokaként a kormányzat a közösségi közlekedés
átalakítását jelölte ki feladatként. Az elképzelés lényege, hogy a vasúti személyszállítási
szolgáltatásokat regionális, illetve országos szinten, külön kívánják megoldani, így kettéválik a
regionális megrendelői szerepkör. A kormányzat kifejezett célja, hogy a párhuzamosan közlekedő
autóbuszos és vasúti közszolgáltatást felszámolja.
A szállítási feladatok megoldását egy adott viszonylaton a jelenlegi kereslet (utasszámlálás) és a
felmerülő költségek, ráfordítások alapján, gazdasági alapokat figyelembe véve kívánják véghezvinni,
azaz a regionális megrendelő döntési hatásköre, hogy az előre definiált (költséghatékonysági)
kritériumok mentén eldöntse: a buszos, vagy vasúti szolgáltatás a legmegfelelőbb.
A VOLÁN Egyesülés és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés véleménye szerint az elképzelés több
ponton komoly újragondolásra szorul: nem ismertek egzakt módon a kielégítendő utazási igények
(sem mennyiségben, sem minőségben), és ma nem létezik az a mezo-szint, amely felelősséggel
vehetne át megrendelői feladatokat az államtól.
Az eddig megjelent információk alapján azt gondoljuk, hogy a jelenlegi – elismerten hibákkal és
hiányosságokkal működő - közösségi közlekedési rendszer átalakítása összetett, komoly szakmai
elemzést és hatástanulmányozást tesz szükségessé ahhoz, hogy az esetleges intézkedések
következményei is láthatóak legyenek és mindezek mellett a folyamat széleskörű társadalmi
támogatottságot igényel.
Álláspontunk szerint – és ez azonos az Európai Unió fenntartható fejlődést szolgáló alapelvével – az
egyes közlekedési alágazatok együttműködésére van szükség, azaz olyan, korszerű közlekedési
modell kialakítása jelenti a megoldást, melyben az egyes közlekedési eszközök szerepe, működési
területe jól definiált.
Szervezeteink közös véleménye az, hogy a tervezett megvonásokkal éppen ellentétes eredmény
érhető el: a forráshiányos területeken az utasszám és az utas-elégedettség csökkenése várható,
vagyis az ilyen méretű forráskivonás egyrészt a nem kívánatos egyéni közlekedés felé tereli az
utasforgalmat, másrészt a még gazdaságosan lebonyolítható utasforgalom is veszteségessé válik így,
vagyis a tervezett intézkedés kontraproduktivitása várható.
A közösségi közlekedés olyan terület, amelyet valójában nem keresletkövető módon, hanem éppen
fordítva: a nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint vonzerővel bíró kínálat növelése útján kell
fejleszteni.
Közeledik a menetrendek véglegesítésének határideje, azonban számos kérdés nem került még
megvizsgálásra, ugyanakkor az átalakítási feladatok fedezetéül a MÁV-ot hitel felvételére
kényszerítenék, igazolva ezzel azt, hogy a közösségi közlekedésből ilyen rövid időtávon, ilyen
előkészítettség mellett lehetetlen vállalkozás a tervezett megtakarításokat véghezvinni.
A VOLÁN Egyesülés és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés közös kérése tehát az, hogy a közösségi
közlekedés átalakítását célzó intézkedési tervek megalapozatlan véghezvitele helyett a kormányzat
kezdjen hozzá egy új alapokon nyugvó közlekedéspolitika kialakításához.
Saslics Elemér Dr. Berényi János
vezérigazgató elnök-vezérigazgató
VOLÁN Egyesülés HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés
Vissza
