A magyar vasútért

 aktualitások   A VPE Kft. közleménye 

 

A VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. a 2010/2011-es menetrendi évre vonatkozó Hálózati Üzletszabályzat, Díjképzési Dokumentum és Teljesítményösztönző Rendszer tervezetét 2009. november 12-én, egyeztetési lehetőség biztosítása céljából honlapján nyilvánosságra hozta, és erről az érdekelteket tájékoztatta. Az érdekeltek észrevételeiket a tervezettel kapcsolatban a 101/2007. (XII. 22.) GKM rendelet 5. § (1) bekezdése értelmében 10 napon belül, azaz 2009. november 22-ig írásban jelezhetik.

A beérkezett észrevételekről a vasúti igazgatási szerv értesítésre kerül.

A VPE Kft. 2009. november 30-án és december 1-én 10.00 órai kezdettel a budapesti Radisson Sas Béke Hotel Orfeum termében (1067 Budapest, Teréz krt. 43.) személyes egyeztetésre nyújt lehetőséget a hozzáférésre jogosultak számára. Az egyeztetés napirendje a beérkezett észrevételek ismeretében kerül meghatározásra.

Az egyeztetésen a jelenlevőknek a határidőig, 2009. november 22-ig, írásban beérkezett észrevételek áttekintésére, megvitatására nyílik lehetősége.

A teljesítményösztönző rendszer - az I. vasúti csomag részeként - a 2010/2011. menetrendi évre meghirdetendő Hálózati Üzletszabályzattal együtt, egy időben került meghirdetésre.

Az I. vasúti csomag hálózathozzáférési díjrendszerre vonatkozó rendelkezéseit implementáló 83/2007. (X. 6.) GKM-PM együttes rendeletnek megfelelően a VPE Kft. 2008. augusztus 31-én közzétette a Díjképzési Módszertant. Az elkészült Díjképzési Módszertan öt évre szabályozza a díjszámítás módszertani alapjait. Újdonság a díjrendszerben a  bruttótonna kilométer megjelenése, a közbenső állomáshasználat bevezetése a tehervonatok számára, valamint egy önálló közlekedtetési díjtétel mozdony-vonatok részére. A vontatási- és egyéb célú villamos energia díjképzése a Vasúti törvény és a Villamos Energia törvény egymással nem teljesen összhangban lévő, a díjképzés módjára és a közzététel idejéről szóló rendelkezései miatt a pályahálózat-működtetők döntése alapján a villamos vontatási energia biztosítása más szervezeti keretek között történik majd, így a Hálózati Üzletszabályzat hatálya alól kikerült. A 2010/2011. menetrendi évre vonatkozó díjtételek költségbázison történő kalkulálása a VPE Kft. irányításával, a PricewaterHouseCoopers Kft., mint tanácsadó közreműködésével zajlott,

A díjak képzésének leírása és a pontos díjtételeket tartalmazó Díjszámítási Dokumentum összeállítása közvetlenül a VPE Kft. feladata. A folyamatban számos szereplő (Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, Pénzügyminisztérium, Nemzeti Közlekedési Hatóság, MÁV Zrt., GySEV Zrt.) bevonása vált szükségessé, különösen az állami szerepvállalás szükséges mértékének meghatározása tárgyában. Az állami szerepvállalás konkrét mértéke az egyetlen tényező, amely a költségalapon kalkulált díjszinteket – az I. vasúti csomag rendelkezéseinek megfelelően - a közlekedéspolitikai célok elérése érdekében képes jogszerűen a költségbázistól negatív irányba eltéríteni.

A VPE Kft. a Pénzügyminisztérium kezdeményezésére az állami szerepvállalás mértékének meghatározása céljából egy döntés-előkészítő hatásvizsgálatot végzett el. A hatásvizsgálat elkészítésébe a siMentat Kft. került bevonásra, illetve az tanulmány összeállításához  a hozzáférésre jogosult társaságok, valamint a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés teljes körű együttműködést biztosítottak.

A hatásvizsgálat kiemelt célja annak elemzése volt, hogy minden egyéb tényező változatlansága mellett a hálózat-hozzáférési díjtételek alakulása hogyan befolyásolja a szállítási volumenek változását és ennek figyelembevételével – rövidtávon – milyen díjszintek mellett maximalizálható a hozzáférésre jogosultaktól származó díjbevétel. A tanulmány többek között arra kereste a választ, hogy összességében hogyan hat a hálózat-hozzáférési díjtételek változása az egyes szereplők gazdálkodási helyzetére, azaz mit bírnak el az egyes piaci szereplők, továbbá mekkora állami szerepvállalás mértékkel tarthatók a 2010/2011-es teljesítmény adatok. A KHEM által előirányzott, a Community of European Railways (CER) által is képviselt közlekedés politikai cél mentén került sor a 2010/2011. menetrendi évben fizetendő hálózat-hozzáférési díjszintek meghatározásához feltétlenül szükséges állami költségtérítés mértékének megállapítására.

A hálózat-hozzáférési díjtételek a pályahálózat-működtetők által hivatalosan, visszakereshető módon megadott adatok bázisán, költségalapon kerültek meghatározásra. A meghatározott közlekedés politikai célok elérése érdekében a közlekedési tárca a KHEM és a PM közös állásfoglalásával született hivatalos okiratban meghatározta a 2010/2011. menetrendi évre az állami szerepvállalás mértékét, melynek összege 53 milliárd forint. Az állami szerepvállaláshoz rendelt cél a hozzáférésre jogosultak jelenlegi hálózat-hozzáférési díjterheinek változatlan szinten tartása, elsősorban a vasúti árutovábbítási tevékenységet végzőket figyelembe véve. Az állami szerepvállalás mértékének okiratban történő meghatározása az első lépés a szintén az I. vasúti csomag rendelkezései által elvárt, jelenleg kidolgozás alatt lévő a vasúti pályahálózat működtetésére kötendő szerződés felé vezető úton.

I. vasúti csomag rendelkezéseit szintén a hazai jogrendbe beemelő 101/2007. (XII. 22.) GKM rendelet alapján készítette el a VPE Kft. a 2010/2011. menetrendi évre most meghirdetett teljesítményösztönző rendszert. A rendszer célja a pályahálózat zavarainak minimalizálása, a vasúti pályahálózat teljesítményének javítása jellemzően pénzügyi előnyök és hátrányok alkalmazásán keresztül. A teljesítményösztönző rendszer talán legfontosabb részét a vonatok leközlekedtetése tényadatainak a kiutalt menetvonalhoz viszonyított pontosságának vizsgálatát meghatározó késési kódokkal alátámasztott „terv-tény” elemzések képezik. A pontosság minden, a hálózaton közlekedő, menetrenddel rendelkező vonat tekintetében vizsgálandó.

A menetrendtől való eltérések rögzítését a pályahálózat-működtetők késési kódolási rendszereik segítségével végzik, késési kódok alkalmazásával. A teljesítményösztönző rendszer keretén belül termékcsoportonként (személyszállító, illetve árutovábbító) úgynevezett tűréshatár került meghatározásra, a pénzügyi hátrány alkalmazásának kötelezettsége csak a tűréshatár-értéken felüli késett percek esetében jelenik meg. Feltételezve, hogy már pusztán az információ megjelenése és a hozzáférésre jogosultak rendelkezésére állása javítja majd a menetrendszerűséget, a pénzügyi hátrány a kezdeti időszakban minimális értékkel került meghatározásra.

A 2010/2011. menetrendi évtől a menetvonal biztosítás díjához kapcsolódó többletfizetési kötelezettség, illetve a lemondási díjak nem a Hálózati Üzletszabályzat részeként kerülnek meghirdetésre, mivel azok ösztönző elemek, és a teljesítményösztönző rendszer részét képezik.

 

tagunk:

Magyar Államvasutak Zrt.

Cím: 1062 Budapest,
Andrássy út 73-75
Web: http://www.mav.hu