A magyar vasútért

 aktualitások 


XXI. századi közlekedéspolitikát Magyarországon!
A vasúti szektor 12 pontja
Tekintettel arra, hogy nem létezhet sikeres kontinentális európai tranzit-ország a szállítási szektor
gerinceként működő hatékony és versenyképes vasúti szektor nélkül, a hazai vasúti közlekedés fellendítésén
munkálkodó HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesülés az önsorsrontó költségracionalizálás jegyében harmadik
évtizede leépülésben lévő magyar vasúti szektor nevében a fenntartható nemzeti fejlődést maga elé tűző
kormány, és azon belül különösen Fellegi Tamás Nemzeti Fejlesztési Miniszter Úr figyelmébe ajánlja az
alábbi, 12 pontban összefoglalható, a kötöttpályás technológia előnyeire építő közlekedéspolitikát annak
érdekében, hogy hozzájárulhasson egy élhetőbb Magyarország létrehozásához.
1. Tűrhetetlen, hogy a szabad helyváltoztatás, az állampolgári kötelezettségek teljesítése, illetve az állami
közszolgáltatások elérése egyéni közlekedési eszköz birtokláshoz, illetve üzemeltetésének képességéhez
legyen kötve, továbbá elfogadhatatlan, hogy évente közel 1000 honfitársunk leli halálát és több, mint
hatszor ennyien szenvednek súlyos sérüléseket közúti balesetben. Ezért olyan közösségi közlekedési
kínálatot kell létrehozni, ami versenyképes alternatívája lehet a személyautó-használaton alapuló egyéni
közlekedésnek. Egy ilyen közösségi közlekedési hálózat gerincét, tekintettel megbízhatóságára,
gyorsaságára, biztonságosságára, tisztaságára és az utazási kényelemre, csak a vasúti személyszállítás
alkothatja.
2. Az ország egyes területeit és településeit már ma is élhetetlenné teszik, bizonyos útvonalakon pedig a
személyautó-közlekedést is súlyosan megnehezítik a nehéz-haszonjárművek, amelyek sokasodása a vasúti
szektor hanyatlásával párhuzamosan napjainkban is rendületlenül tart. Nem lehet ennek a folyamatnak
máshogy gátat szabni, illetve ezzel egyidejűleg a gazdaság árumozgatási igényeinek eleget tenni másként,
mint a vasúti áruszállítás lehetőségeinek és versenyképességének fellendítésével.
3. Az elmúlt három évtizedben a közúti szállítás térnyerését a modernizáció garanciájaként láttató
közlekedéspolitika a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére fordítható állami források túlnyomó
többségét az autópályák kiépítésére és a közúti kapacitások növelésére fordította, aminek egyenes
következményeként az ország vasúti pályainfrastruktúra-hálózatának állapota minden műszaki paraméter
tekintetében jelentősen romlott. Ezzel a vasúti értékteremtő szolgáltatások, azaz a vasúti személyszállítás
és az áruszállítás színvonala és versenyképessége különösen a konkurens közúti szállítási szektorral
összehasonlítva visszaesett. Az ország autópálya-hálózata mára országhatártól-országhatárig minden
viszonylatban kiépült, illetve az utolsó szakaszok kiépítése folyamatban van, ezért javasoljuk, hogy az
elkövetkező években rendelkezésre álló, a közlekedési infrastruktúra-fejlesztésre fordítható forrásokat
kiemelten és túlnyomó többségében a vasúti infrastruktúra modernizációjára fordítsák.

tagunk:

Bombardier MÁV Kft.

Cím: 2120 Dunakeszi,
Állomás sétány 19.
Tel: 06 27 542 100
Fax: 06 27 342 997
E-mail: info@hu.transport.bombardier.com